Széchenyi-díjat kapott Zettwitz Sándor

Széchenyi-díjat kapott Zettwitz Sándor

 

Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Csoport tulajdonos-ügyvezetője Széchenyi-díjban részesült, amely Magyarország egyik legrangosabb tudományos és innovációs elismerése.

A díjat minden évben március 15. alkalmából adják át olyan szakembereknek, akik kimagasló eredményeket értek el a tudomány, a műszaki fejlődés, az oktatás vagy az egészségügy területén.


Zettwitz Sándor kiemelkedő szerepet játszott a magyar diagnosztikai ipar nemzetközi sikereiben, és elhivatottan dolgozik azon, hogy világszínvonalú megoldásokkal és eszközökkel javítsa az orvosi ellátás hatékonyságát és a betegek életminőségét.

Pályafutása során számos rangos elismerésben részesült, többek között megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüstkeresztjét és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Emellett Újbuda és Balatonfüred díszpolgára címmel is kitüntették.


A Széchenyi-díjat a március 15-i állami ünnepség keretében Sulyok Tamás köztársasági elnöktől vehette át. Az elismerés nemcsak személyes siker, hanem a magyar innováció nemzetközi elismertségének újabb bizonyítéka is.

 

Oszd meg ismerőseiddel

  • Betegtájékoztató kiadványok

    Ismerje meg a cukorbetegséghez kapcsolódó legkülönbözőbb edukációs kiadványainkat!

    Részletek

  • Viszonteladóknak

    Viszonteladói megrendeléseket előzetes regisztrációt követően juttathatja el hozzánk.

    Regisztráció

  • Ügyfélszolgálat és szerviz

    Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi központi elérhetőségeinken.

    Részletek

footer pattern